Bajza József: Szolnok mellett
 
Szolnok mellett, a Tiszánál,
Damjanics dicső vezér áll,
És előtte a sereg,
Melylyel a rácz pártütőket,
A hon ellen felkelőket,
Több csatákban verte meg.
Véres harczból most j övének;
Hangja víg a hadzenének,
S győzedelmet hirdető;
Mondják: e nagy ütközettel
nyolcz ezer német veszett el,
s Szolnok tája vérmező.
 
Nézni szép az átmenőket
A midőn üdvözli őket
Nyájas szókkal a vezér;
Öntudatban mint lobognak
Arczaik büszkén azoknak,
kikhez szól vagy kit dicsér.
 
Új csapat megy most előtte,
S ím, ő csákóját levette,
S a csapat míg elhaladt,
Tisztes fője elfedetlen.
nem maradt szem könnyezetlen,
ily nagy ünnepély alatt.
 
"Nektek hálát hol találjak,
Legvitézebb zászlóaljak,
harmadik s kilenczedik?
Mind oroszlánok valátok,
Ellenségeink e csatátok
Emlékökbe véshetik."
 
"Egyenként megérdemelné
Mindenik, tisztté emelné
Őtet hadvezér szavam;
Ámde akkor tönkre menne,
Villámától fosztva lenne,
Vészeket hordó hadam."
 
Egymástól el nem szakadtok,
És, miként eddig, maradtok
Mindig győzhetetlenek;
Kiknek rettentő nevére
Megfagy az ellennek vére,
S rácz és német szív remeg.-
 
Így szólt a vezér. Szavára
Villog minden szem sugára, S a hadból ily szó riad:
"Honszabadság a mi bérünk!
Vígy halálra bár, vezérünk
Nekünk szent törvény szavad!"

Illyés Bálint: A szolnoki csata emlékére (részet)
...
Kik voltak ők? Elmondjam nektek?
Minden tavasz fuvalmait!
Hősök! Kik egy eszmének éltek:
Szétzúzni e hon lánczait!
... A nemzet-szív fellángolása,
S hő dobbanási voltak ők!
Ez gyújtva bennük lángolásra,
Villámként: lelket és erőt!
S oh hogyha láttad, küzdve őket
Lelkesülés lánginál,
Midőn magasb-magasabra nőttek
S előttük megállt a halál
S ők a babért mosolyogva tépték,
Mint a virágot, a csatán:
Mesés időknek visszatértét
Láttad!... Vagy álmodtál csupán?
Nem! Ez nem álom!...Im a Zagyva
Hulláma is róla beszél!
S hírök, nevök tova ragadja
A sík mezőn az esti szél.
...Úgy tetszik, mintha az "Előre"!
Ajkukról most is zúgna itt!
S a gőgös ellent-futva tőle-
A habok csak nyelik..., nyelik!
Dicsőségünknek hírmezejére.
Te harczi sík beszélj nekünk!
...

Szól Damjanich: Ezer kartács, bomba!
Győztünk fiúk, álljatok csak sorba.
Harcoltatok, mint az oroszlánok
Tisza melett,
Zagyva mellett -
Büszke vagyok rátok!
 
Éljen az én két szép zászlóaljam!
Diadalmi énekét hadd halljam.
Csak azt tudnám, melyik a vitézebb:
A harmadik
Vagy a kilencik
Vagy az isten tudja, melyik, melyik a vitézebb.
 
Ejnye, ejnye, kis piros sapkásom,
Köpönyeged lyukas, amint látom.
Osztrák golyó lyukat ütött rajta.
Nesze fiam, egy érdemjel,
Kossuth küdte szeretettel:
Ez majd betakarja.
 
Én Istenem, mennyi vitéz gyerek!
Soha ennyi lukas köpönyeget.
Nincsen elég érdemjelem;
No, majd sorba megölelem;
Szívem betakarja.
 
(Népdal. Gyűjtötte: Dégh Linda. Adatközlő: Erdei Gábor Tiszanagyréve, 1947)