1848

1848. március 20-ra Kisújszálláson nagygyűlést hívott össze a kapitányság, ahol - követve a pesti forradalmat - 12 pontban fogalmazták meg programjukat a delegátusok.
 
1848. március 24-én, majd 29-én a forradalom győzelmére népgyűlést tartottak Szolnokon, és Pestre egy üdvözlő küldöttséget menesztettek. Létrehozták a "Rendre Ügyelő Választmány"-t, és megindult a nemzetőrség szervezése. A nemzetőrök őrizték a sóraktárakat, és a főbb épületeket. Ugyanezen a napon fogadta el a jászberényi népgyűlés a 12 pontot és saját követeléseikkel egészítették ki.
 
1848. áprilisban a népképviseleti országgyűlés összehívásakor Szolnok és környéke önálló választókerületet alkotott.
 
1848. április 4-én a Jászkun Kerületek rendkívüli közgyűlést hívtak egybe. Ez volt az első olyan jászkun közgyűlés, amelyen nemcsak a delegáltak, de a köznép is részt vett. Illéssy János nagykun kapitányt és Balajthy Vendel nádori táblabírót választották meg országgyűlési követeiknek.
 
1848. április 11-én szentesítette az uralkodó az országgyűlés által megalkotott törvényeket. Ezek közül a jászkunok részére a legfontosabb a XXV. törvénycikk, mely továbbra is biztosítja a Jászkun Kerületek közigazgatási szervezetének megtartását.
 
1848. május 27-én elkészült a szolnoki nemzeti őrsereg-összeírás. Elrendelték az őrsereg mielőbbi felesketését és hadrendbe állítását.
 
1848. június 14-én népképviseleti választások.
 
1848. június 23-án Jászberényben megtartották a Jászkun Kerületek tisztújító közgyűlését, amelyen megválasztották a kerületek tisztségviselőit.
 
1848. augusztus 27-én Batthyány kijelölte a megalakult önkéntes nemzetőrség gyülekező helyeit. A Jellasics elleni sereg megerősítéséhez szükséges erőt ezekből a táborokból lehetett nyerni. A Tiszán inneni megyék erőinek összpontosítási központjául Szolnokot választották, főként a vasút adta lehetőségek miatt. Parancsnoka Görgey Artúr százados lett.
 
1848 szeptember elején a jászkunok vállalták egy lovas csapat kiállítását.
 
1848. szeptember 27-én alföldi toborzóútja során Kossuth Lajos beszédet tartott Szolnokon is. Kijelölte a népfelkelés szervezőit, majd vonatra ült és visszatért Pestre.
 
1848. szeptember 30-án Halasy Kázmér a szolnoki népfelkelési biztos azt jelentette Kossuthnak, hogy a helyi táborban összegyűlt közel 1000 ember kaszákkal és lőfegyverekkel felszerelve készen áll.
 
1848. november 20-án a Jászkun Kerületi közgyűlés ülésezett. A téli védelem szervezése volt a feladat. Községenként nemzetőri biztosokat neveztek ki.
 
1848. december végén a Honvédelmi Bizottmány Szolnokig vasúton, onnan szekéren utazott Debrecenbe. Miután a Windisch-Grätz tábornagy vezette császári főerőket nem sikerült Pest-Budán feltartóztatni és a főváros elesett.

1849

1849. január 1-jétől a kormányzat és az országgyűlés tagjai, a minisztériumok hivatalnokai a Pest-Szolnok vasútvonalon utaztak Szolnokig, hogy onnan szekereken folytassák útjukat Debrecenbe. A személyszállítás mellett óriási mennyiségű hadianyagot, hadfelszerelést, a fegyvergyár és a pénzjegynyomda gépeit, nyersanyagokat kellett kevesebb mint egy hét leforgása alatt Pestről Szolnokra juttatni és onnan továbbszállítani.
A főváros kiürítése a 19. századi magyar történelem talán legjelentősebb logisztikai művelete volt, amelynek során az állomások kivételével egypályás vasútvonal forgalmát hihetetlen gondossággal kellett megszervezni. Ugyanilyen szervezőmunkát igényelt a szállítmányok szekerekre történő átrakása és továbbítsa is.
A vasútvonalon december 31-étől naponta öt (január 1-jén hat) szerelvény indult Szolnokra. Madarász László, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja napi 300 szekeret igényelt a Szolnokra érkező állami javak továbbszállításához. A szállítmányok egy részét azonban már Pestről is szekereken juttatták el Szolnokra; Csány László kormánybiztos 1849. január 2-án 600 szekér és 300 előfogat kiállítására szólította fel Pest megyét. Egyedül az óbudai ruházati bizottmány készleteinek elszállításához 100 szekérre volt szükség.
A feladat végrehajtását tovább nehezítette, hogy 1848-1849 fordulóján hihetetlenül kemény tél uralkodott. Ez ugyan némileg könnyítette a helyzetet, hiszen az utak és a vizek is keményre fagytak. A kemény hideg, az állandó hófúvások megviselték az embereket, a járműveket és a kocsikat vontató állatokat egyaránt.
Szolnok jóval kisebb város volt, mint ma. Kb. 12000 lakosa és mintegy 1600 kis parasztháza volt. Az ideérkező menekültek szekértábort vertek a mezőváros mellett.
Kossuth Lajos és kísérete a vasúti indóház épületében pihent meg erre az éjszakára. A Perczel Mór által vezetett hadtest, a középponti mozgó sereg védte a kiűrítés alatt álló fővárost, majd Szolnokig vonult vissza. A haditerv szerint a várost, mint a Tisza egyik átkelési pontját, tartania kellett. Perczel különböző alakulatokat kapott a feldunai és a tartalék hadtest állományából is.
 
1849. január 10-én Perczel már Szolnokon volt. Az itt tartott haditanácson Josef Kollmann ezredes azt javasolta, hogy védjék a Tisza vonalát, de Perczel ezt elvetette.
 
1849. január 11-én érkezett Ceglédre Ottinger vezérőrnagy két vértesezredből, egy lovas- és egy röppentyűütegből álló dandárja és folytatta útját Szolnok felé. Feladata a Pest és Szolnok közötti vasút, valamint a távíró-összeköttetés és a Tisza-híd helyreállítása volt. Ez időtájban került osztrák kézre a Jászság is.
 
1849. január 13-án Perczel elhagyta Szolnokot és Debrecen felé akart visszavonulni.
 
1849. január 15-én hadteste megérkezett Karcagra. Ugyanekkor az OHB arra utasította őt és Répásy Mihály vezérőrnagyot, a tartalék hadtest parancsnokát, hogy fejezzék be a Debrecen felé történő visszavonulást, s mielőbb lépjenek fel támadólag a Tisza-vonalat megszállva tartó császári erők ellen.
 
1849. január 19-én Perczel - Répásy Mihály seregével megerősítve - közel 18 ezer emberrel és 66 ágyúval megindult Szolnok felé.
 
1849. január 22-én Szolnokot Franz Ottinger császári és királyi vezérőrnagy lovasdandárja védte. Ottinger érzékelte az őt fenyegető veszélyeket, mert január 20-ától kezdve állandó készültségben töltötte az éjszakát. Január 22-én Perczel csapatai megkezdték a támadást. Hertelendy Miklós alezredes dandárjának a szolnoki Tisza-hidat kellett támadnia, a Kazinczy Lajos alezredes vezette jobbszárnynak pedig a Zagyván átkelve jobbról kellett volna az ellenség hátába kerülni.
A nagy ködben azonban a katonák az orrukig sem láttak, s Kazinczy csapatai egyszerűen eltévedtek. Hertelendy hadoszlopa meg is támadta a Tisza-hidat, de az őrség egyelőre még visszaverte. Közben Ottinger jelentést kapott, hogy a várostól északra honvédcsapatok kelnek át a Tiszán. Hertelendy csapatai rövidesen elűzték a hídőrséget, a Perczel Miklós őrnagy vezette tartalék dandár pedig Szolnoktól délre kelt át a jégen.
Ottinger felismerte, hogy ha nem akar csapdába kerülni, vissza kell vonulnia, s csapataival egy ütemben Ceglédig retirált. Komolyabb összecsapásra csak Perczel huszárai és a Hardegg-vértesek két százada között került sor. Perczel Mór Törökszentmiklósról küldte el jelentését másnap az OHB részére. Az ütközet után csatlakozott táborához Dembinszky Henrik altábornagy.
A vereség komoly zavart keltett Windisch-Grätz budai főhadiszállásán. Január 23-án utasította Anton Csorich altábornagyot, hogy egy dandár kivételével egész erejével gyorsított menetben térjen vissza a fővárosba. Ugyanezen a napon utasította Schulzig altábornagyot, hogy egy lovasszázadot különítsen ki Poroszló felé, amely azt híresztelje, hogy 10 000 ember és 30 löveg érkezik oda. Ezzel elérhető, hogy a Szolnoknál álló ellenség a Poroszlón és Tiszafüreden át Debrecenbe vezető visszavonulási útját veszélyeztetve lássa.
 
1849. január 27-én a két tábornok összekülönbözött és Perczel lemondott. Dembinszky átvett egy hadosztályt és elindult Tokaj felé. Perczel hadtestét Répásy Mihály vette át. A csapat, még Répásy megérkezése előtt, Dembinszky utasítására elhagyta Szolnokot és visszavonult a Tiszántúlra fölégetve maga mögött a szolnoki Tisza-hidat.
 
1849. január 26-án értesültek a császáriak a magyar visszavonulás megkezdéséről, és két nap múlva ismét megszállták Szolnokot. Ezt követően Szolnok térségében egy bő hónapig szüneteltek a hadműveletek.
 
1849. február 12-én Vécsey Károly vezérőrnagy Törökszentmiklósra érkezett a Délvidékről.
 
1849. február 24-én Ottinger megpróbálta elfoglalni a cibakházi hídfőt, hogy azt lerombolva megakadályozza a magyarok esetleges átkelését. Varsány (ma Rákóczifalva) felől nyomult előre. 6 osztály lovasság, 2 zászlóalj gyalogság, egy 6 és egy 12 fontos ütegből álló sereg indított támadást a reggeli órákban. Ottinger tüzérsége azonban nem bírt a fedett állásból pontosan tüzelő magyar tüzérséggel. Ottinger altábornagy személyesen vezette rohamoszlopait, de azok a kartácstűzben szétszóródtak.
A magyar oldalon 1500 ember és 6 ágyú védte az átkelőhelyet. A sereg vezetője Mesterházy István alezredes volt, 1. huszárezred parancsnoka. A cibakházi csatában nyújtott teljesítményéért 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki.
A csatában részt vett Leiningen-Westerburg Károly őrnagy is, aki a 19. gyalogezred 3. zászlóaljának három századával és a pozsonyi vadászokkal csatárláncban a hídon át verte vissza az ellenséget. A csata hevében Leiningen fogságba esett. Aranyi Márk honvéd százados és Talabér hadnagy katonáival az ellenség nyomába eredt és kiszabadították az őrnagyot.
A cibaki ütközet sebesütjeit a Kunszentmártonban létrehozott honvédkórházban ápolták. Mai ismeretek szerint Kunszenmártonban bizonyíthatóan 53 honvéd hunyt el.
 
1849 márciusában a Tiszafüreden táborozó Görgey Artúr és a magyar tisztikar szembefordul Dembinszkyvel. Kossuth Vetter tábornokkal és Mészáros hadügyminiszterrel azért utazik ide, hogy rendezzék a seregvezetés problémáját.
 
1849. március első felében Cibakházán volt a magyar sereg főhadiszállása, ahol március 16-án Kossuth Lajos, Damjanich és Vetter tábornokok kíséretében megtekintette a csapatokat és lelkesítő beszédet tartott.
 
1849. március 3-án Windisch-Grätz seregét Jászberény-Tápiószele-Cegléd-Nagykőrös-Kecskemét vonalára rendelte vissza. Attól tartott, hogy amíg serege Poroszló-Tiszafüred ellen támad, addig a Szolnok-Szeged között lévő magyar csapatok Jellasics hadtestét támadják meg a Duna-Tisza közén.
 
1849. március 4-én Damjanich seregével átkelt a Tiszán Cibakházánál és északnak fordult Szolnok elfoglalására. Alkonyatkor az egész hadosztály elindult Vezseny, Tiszavárkony és Tószeg felől másnap hajnalban érkezett a város határába.
 
1849. március 5-én a támadást Szanda felől váró osztrákokat Damjanich János Tószeg felől északnak szorította. Reggel 7 óra tájban a város legmagasabb pontján, a rendházzal egybe épült templom tornyában lévő osztrák figyelő észlelte a magyar csapatok közeledtét. Karger tábornok futárt küldött Abonyba Ottinger dandárjához és segítséget kért tőle. A hídfőt egy sorgyalog, egy fél vadászszázad és négy ágyú védte. A császári és királyi csapatok fő támaszpontja a vasúti indóház volt, ez előtt állították fel lovasütegüket.
Damjanich az ütközetet erős ágyútűzzel kezdte meg. A két üteg által támogatott Hannover huszárezredet az indóház felé küldte. Csapatainak balszárnyán a lovasság állt fel, hogy előrenyomulva elvágja az ellenség visszavonulási útját Abony felé. A jobbszárnnyal és a közép csapataival maga is előrenyomult és az indóháztól a város felé szorították vissza a császáriakat.
Két órával később Vécsey Károly tábornok Szanda felől előrenyomult, elfoglalta a Tisza-hidat és így megakadályozta annak felgyújtását. Majd a Vécsey-hadosztály oldalba támadta a Damjanich elől menekülő ellenséget.
A bekerített Karger csapatai Szolnok északi vége felé vonultak vissza. Az utcai harcok után a malomszögi Zagyván átvezető fahídon menekültek. A hátráló császáriak közül sokan a Zagyvában lelték halálukat. A gyalogosok visszavonulását a Ferenc József dragonyosok fedezték. Négy századuk bevárta a lengyel légió dzsidászszázadának rohamát.
A dzsidaszázad áttörte a dragonyosok vonalát, ám a túlerőben lévő császáriak gyűrűbe fogták a lengyeleket. A Hannover, majd a Ferdinánd huszárok rohama azonban megfutamította a dragonyosokat. Karger tábornok 5000 fős dandárja súlyos vereségét már Ottinger beérkező lovassága sem tudta megakadályozni. Rövid lovassági és tüzérségi párbaj után visszahúzódott Abonyba.
Az alig néhány órás harcban a császáriak mintegy 800 embert veszítettek, további 800 katonájuk fogságba esett. A honvédsereg 11 ágyút is zsákmányolt, sok hadi szerelvényt, lőszer- és társzekeret, lőszert és fegyvert, sőt a 2. vértesezred pénztárát is.
A Damjanich által vezetett 3. hadtesthez tartozott a mezőtúri "fehértollas" harmadik zászlóalj is. Szintén igen derekasan viselte magát, Kökényessy Szaniszló vezetése alatt, az újonc 65. honvédzászlóalj. Fegyverük nem lévén, kiegyenesített kaszákkal küzdöttek és a Zagyvába szorították az osztrák vadászok nagy részét.
E diadallal a Tisza valamennyi átkelőhelye a magyar csapatok kezére került, ugyanakkor a Damjanich János által vezetett vörös sipkások hősiessége ösztönző, lelkesítő példát adott a tavaszi hadjárat csatáihoz.
A szolnoki ütközetben tanúsított hősiességéért Vécsey Károly tábornokot, Knézics Károly és Józef Wysocki hadosztály-parancsnokokat, valamint Leiningen-Westerburg Károly alezredest 3. osztályú, Damjanich János tábornokot és Nagysándor József ezredest pedig 2. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki.
De elesett sok vitéz honvéd is. Többek közt Nihold főhadnagy, a 3. zászlóalj adjutánsa. Az ütközet után őket a szolnoki temetőben temették el. Damjanich tábornok az osztrák sereg elesett vitézeit is eltemetette.
Az 1. és 2. hadosztály az ütközet után Törökszentmiklóson táborozott. A sebesült és a járvány következtében megbetegedett honvédeket az Almásy-szegényházban berendezett kórházban helyezték el. A plébániai anyakönyvek tanúsága szerint 46 honvédet temettek el az itteni sírkertben.
 
1849. március 10-re Vetter a honvédhadsereg három hadtestét Törökszentmiklóson vonta össze, hogy Cibakházánál a Tiszán átkelve támadást indítson Pest irányba. A császári erők mozgásáról érkező hírek miatt azonban kitért az összecsapás elől, és visszatért Törökszentmiklósra.
 
1849. március 15-én Kossuth Lajos Tiszaföldváron tartózkodott.
 
1849. március 18-19-én a korábban Törökszentmiklósi csoportosított magyar fősereg, a közelgő császári erőket megelőzve, Cibakházánál átkelt a Tiszán és megindult Nagykőrös felé.
 
1849. március 24-én Schlik hadosztálya megszállta Jászberényt. Windisch-Grätz másik két hadosztálya pedig Hatvan és Vác felé indult. Passzív védelemre rendezkedett be, hogy szükség esetén az egymás közelében állomásozó hadtestek egymást tudják segíteni.
 
1849. március 27-28-án a Tiszafüreden tartózkodó Kossuth jászkun huszárok toborzására utasította Illésy Jánost. A magyar sereg itt kelt át ismét a Tisza jobb partjára. A Tisza vonalának fedezését Szolnok és Cibakháza között Asbóth Lajos hadosztálya vette át.
 
1849. április 2-6. között a Jászkun Kerület székházában tartózkodott Jászberényben a magyar katonai és politikai vezetők tekintélyes része Kossuth Lajossal együtt. A Klapka által kidolgozott haditervnek megfelelően az 1., a 3. és a 2. hadtest megindult Jászárokszállás irányába, hogy az ellenség Zagyva-Galga közti seregének hátába kerüljön. Innen indultak április 4-én Damjanich vörös sipkásai (3. hadtest) a tápióbicskei ütközetbe.
 
1849. június közepén - amikor az orosz haderő betört az országba - a magyar hadvezetés Szolnok és Cegléd környékén közel 30000 embert vont össze Perczel Mór parancsnoksága alatt. Az elképzelések szerint a vasútvonal mentén kellett volna feltartóztatniuk a Pest felé forduló ellenséget.
 
1849. július elején a hevesi megyegyűlés is Szolnokra menekült, majd utóbb Törökszentmiklósra települt át. A Perczel Mór parancsnoksága alatt álló tartalék hadtest július 6-ánCegléden egyesült Wysocki hadtestével. Megalakult a 27000 főnyi közép-tiszai hadsereg, mely Szolnok-Cegléd közelében állomásozott. A Tisza átjáróit Szolnok és Tokaj között egyidejűleg Knézics tábornok tiszai megfigyelő csapata szállta meg. Perczel a túlerőben lévő oroszokkal vívott július 20-i turai lovascsata után ismét Cegléd-Abony-Szolnok vonaláig hátrált, majd Szeged felé vonult vissza.
 
1849. július 9-én alföldi toborzóútja során a kormányzóelnök - Budapestről Szeged felé utazva - Mezőtúron is átkelt. Teleky Lajos főbíró házában szállt meg.
 
1849. július 10-én Kossuth Lajos Kunszentmártonban a vendégfogadó udvarán hatalmas tömegnek tartott toborzó beszédet.
 
1849. július 27-én Szolnokot a Benedek Lajos vezérőrnagy vezette császári erők foglalták el. Heves és Külső-Szolnok vármegye területét a következő egy hónapban az osztrákok vették hatalmuk alá. El kellett égetni a Kossuth bankjegyeket, elkobozták a fegyvereket és a honvédségnél szolgálókat besorozták a császári zászló alá.
 
1849. augusztus 2-án Korponai ezredes Tiszafüredről érkező különítményes alakulata egyesült Nagysándor József csapataival Debrecen védelmére.